2012. november 14., szerda

To The Beautiful you - Genius Camp 2.rész

Gyönyörű reggelre ébredtek a Genius Camp diákjai. Jan éppen az ébresztőórával bajlódott, ami felébresztette az eddigi egyik legszebb álmából. Miután nagy nehezen sikerült elhallgattatni, visszafeküdt és átfordult a másik oldalára, de ahogy fészkelődni kezdett, beleütközött valamibe. Mikor kinyitotta a szemét, nagyon meglepődött. Taejun volt vele az ágyban. Biztosan aggódott a múltkori rosszulléte miatt, biztos ezért bújt be hozzá, hogy segítsen, ha szükséges. Nem törődve az idővel, visszaaludt.

Valamivel később arra riadt fel, hogy az ajtón kopogtatnak. Felült az ágyban, maga mellé nézett, Taejun még mindig aludt mellette. Ránézett a telefonjára és majdnem kiesett az ágyból, annyira megijedt. Átaludta azt a két órát, amikor futnia és edzenie kellett volna, ráadásul az órákig alig volt húsz perc.


- Taejun-ah, ébredj! - rázogatta a fiút.

- Mi az? - nézett fel álmosan.

- Ha nem sietünk, elkésünk!

- Nincs annyira még késő. - fordult vissza a fiú az oldalára.

- Húsz perc van az órákig! - rázogatta tovább.

- Mi? - pattant ki a szeme.

Gyorsan összekapták magukat és beszaladtak a fűrdőbe fogat mosni. Míg Taejun tovább maradt bent, Jan összekészítette a cuccaikat és bejárati ajtó előtt várta szobatársát. Néhány percig állt a kezében a cuccokkal és dobold a lábával, annyira türelmetlen volt. Nem akart elkésni, nehogy azt pletykálják, hogy ő és a fiú egy párt alkotnak, de kit érdekel ha pletykálnak, csak tegyék. Nem érdekli, ha sokan irigyelni vagy utálni fogják őt. Visszaemlékezett a két héttel ezelőtti csókra, gyomra összerándult az érzéstől és szinte belepirult, ahogy arra gondolt, akár tovább is mehettek volna, ha nem szakítja meg a csókot és húzódik el tőle.Nem! Ennek így kellett történnie. Így nem bánhatnak meg semmit és nem kell kínosan érezniük magukat.

- Öt percünk van, futás! - mondta, miközben megfogta a lány kezét és a termükig futottak.

Nem tudták megmagyarázni, de nem engedték el egymás kezét, a fiú csak elvette a lánytól a táskáját és úgy mentek be a terembe. EunGyeol halálra váltan nézte őket, hogy kézen fogva ülnek le a padba, de akkor sem engedték el egymás kezét, mikor a professzor az asztalánál állt és magyarázta az anyagot. Az elmúlt időszakban olyan közel kerültek, hogy azt sem vették észre, folyton úgy állnak vagy ülnek hogy valahol megérintik egymást. EunGyeol-nak furcsa volt, de nem szólt semmit, mivel nem úgy viselkedtek, mintha szerelmesek lennének, csak törődtek egymással.

Mikor a professzor nem figyelt, apró papírfecniken levelezgettek egymással, nehogy megzavarják az órát, azt is úgy, nehogy feltűnő legyen. Ahogy vége lett az óráknak és közeledett az ebéd szünet, úgy csatlakozott hozzájuk EunGyeol is, hogy együtt ebédelhessenek. Éppen a büfé folyosóján jártak, mikor odarohant hozzájuk Jongmin.

- EunGyeol, nem ebédelünk együtt? - kérdezte a fiútól nyájasan.

- Taejun-ékkal beszéltem meg, de ha szeretnél, csatlakozhatsz. - nézett Jongmin-re mosolyogva.

- Remek. - mondta csillogó szemekkel.



Ebédnél a JanJun páros egymás mellé ült, EunGyeol Jongmin mellé került, amit a fiú alakított úgy, hogy ez történjen. Közülük egyedül EunGyeol figyelt mellette ülő barátjára, Taejun és Jan teljesen máskor beszélgettek, miközben egymás ebédjét kóstolgatták.

- Délután mit csinálsz? - érdeklődött Taejun.

- Edzés után be kell ugranom a városba az egyik barátomhoz. - válaszolta a lány.

- Meddig leszel távol? - kérdezte elszomorodva.

- Nem tudom. Régen nem találkoztunk, sok mindent kell megbeszélnünk. - felelte Jan.

- Értem. Akkor csak későn találkozunk.

- Te edzés után mit csinálsz? - kérdezte csillogó szemekkel szobatársára nézve.

- Szerintem semmit, de majd kitalálok valamit. - mondta a fiú.

- Nincs kedved csatlakozni? - ajánlotta fel kis gondolkodás után a lány.

- De van. Mikor indulunk?

Észre sem vették, hogy Seungri nekik magyaráz. Ha ők beszélgettek, minden megszűnt körülöttük, hiába voltak társaságban. Ez lassan rossz szokásuk volt, mint ahogy az is, hogy a csókjuk óta szinte mindenhová együtt mentek, kivéve az edzéseket, de oda is belógtak. Nagyon jól megértették egymást, amit EunGyeol irigyelt, de igyekezett nem kimutatni.

- Figyeltek ti rám egyáltalán? - csattant fel Seungri.

- Persze, mi a helyzet? - kérdezte a lány.

- A holnapi táborozásról volt eddig szó. - mondta Jongmin.

- Hányszor fogod még elmondani ugyanazt? - méltatlankodott Jan.

- Csak szeretem, ha minden tökéletesen megy. - pontosított Seungri.

- Sunbae, túl sokat aggódsz! Minden oké lesz. - próbálta nyugtatni őt EunGyeol.

- Ez esetben pihenjetek és aludjátok ki magatokat, reggel nyolckor indulunk. - mondta a fiú, miközben visszament az asztalához.

Kicsivel később mind befejezték és mindenki elindult a dolgára. Taejun visszament Jan-nel a szobájukba, ahol összeszedtek mindent, ami az edzéshez kell és együtt elindultak az egymás melletti gyakorló termekig. Tudta, hogy nem szabad kihajtania magát a holnapi táborozás miatt, így több alkalommal lazított, mint szokott, ráadásul a zenére ösztönösen táncolni kezdett, ami teljesen kikapcsolta és ebben szintén kiváló volt, sőt ha lehet azt mondani, ugyanolyan jó volt benne, mint Tae kwon do-ban.

Nem zavartatta magát akkor sem, mikor csörgött a mobilja és telefonálás közben is táncolt. Az a barátja hívta, akivel találkozni fog.

- Szia. - köszöntötte barátját.

- Szia. Alig várom, hogy találkozzunk. - mondta a vonal végén lévő srác.

- Én is. - mosolyodott el.

- Ha nem gond, elhívtam egy barátomat is. - mondta a fiú.

- Nem gond, én is viszek magammal valakit. - válaszolta a lány.

- Csak nem a híres Kang Taejun-t, akiről hetek óta áradozol? - kérdezte huncutsággal a hangjában.

- De igen. - bólogatott közben, nem számított, hogy a másik nem látja.

- Te kis szerelmes álmodozó. - kuncogott bele a telefonba barátja.

- Nem is vagyok az. - mondta aranyosan.

Még elbeszélgettek egy darabig, majd letették és akkor már csak a tánc érdekelte. Eleget gyakorolt mára. Annyira magával ragadta a zene, hogy nem vette észre, amikor Taejun bement hozzá. Teljesen elvarázsolta.



Mikor észbe kapott, Taejun ment oda hozzá, hogy csatlakozzon, most legalább kifizetődik az a két év nyári tánctábor, ahová érettségi után járt. A szám vége után ránézett a telefonjára. Ideje lenne menni készülődni, ha nem akarnak elkésni. Mielőtt elindultak volna, Taejun magához vonta és gyengéden összeérintette a szájukat. A lány nem lepődött meg, hanem egyből visszacsókolt. Nem érte váratlanul, sőt, már várta mikor teszi meg a fiú a következő lépést, ami most jött el. Mikor befejezték a csókot, elmosolyodott.

- Mi olyan vicces? - kérdezte Taejun mosolyogva.

- Semmi. - csókolta meg újra.

Összefonták ujjaikat és elindultak a szobájukba, hogy lezuhanyozzanak és átöltözhessenek, mielőtt elindulnak. Közben EunGyeol is csatlakozott hozzájuk, hogy váltsanak néhány mondatot, míg készülnek. Annyira kapkodtak, hogy EunGyeol is elfelejtette mit akart megbeszélni velük, majd amikor Jongmin felbukkant, elbúcsúzott tőlük és ment a maga dolgára. Ők is lassan indultak.

Alig értek ki a buszmegállóba, máris jött a busz. Taejun udvariasan felkínálta neki az ablak melletti ülést, amit azonnal el is fogadott. Egész úton mosolyogtak egymásra és fogták egymás kezét. Néhány perc múlva megérkeztek ahhoz a kávézóhoz, ahová a találkát beszélték meg. Korábban érkeztek.

- Izgulsz? - fordult oda a fiúhoz.

- Csak egy kicsit. - válaszolta Taejun.

- Nincs mitől tartanod. D.O. nagyon kedves. - mosolygott rá.

- Köszönöm, hogy elhívtál. - hajolt csókért a fiú.


Mielőtt megcsókolhatták volna egymást, megjelent a lány két barátja, akikre vártak. Egészen jól szórakoztak, de Taejun alig várta, hogy visszamenjenek a koleszba és kettesben lehessenek. Még a vége előtt hívást kapott Sol Hanna-tól, gyerekkori barátjától, hogy azonnal vissza kell mennie, mert az apja őt keresi.

Elnézést kért mindenkitől és sietett vissza, amilyen gyorsan csak tudott. Jan a fennmaradó kis időben jól szórakozott, bár hiányolta Taejun-t a társaságból. Miután elbúcsúztak, felszállt az első buszra és indult a koleszba, hogy megkeresse Taejun-t és elmondhassa neki a többiek mennyire megkedvelték és szeretnék, ha többször is találkoznának.

Egész oda úton türelmetlenül izgett-mozgott. Alig tudta visszafogni boldogságát. Egy ilyen együtt lógás mindig feltölti és elmulasztja egy időre a rossz kedvét. Eszébe jutott a csók. Elmosolyodott és belepirult, mikor visszagondolt, ahogy a fiú puha ajkait az övén érezte. Szerelemes volt, most már biztos. Akarata ellenére Taejun elrabolta a szívét. Maga is meglepődött, hisz ilyen könnyen eddig még sosem esett bele senkibe, de most megtörtént. Ha szerelme is akarja, egy pár lesznek és nem tolja el magától még akkor sem, ha valamit nagyon elsietnének. Szüksége van arra, hogy törődjön a fiúval és vele is törődjenek.

A fiú a könnyeit nyelve kotorta elő a zsebéből a telefont és kétségbeesetten kereste a lány számát, de mikor fel akarta hívni, arra gondolt biztos még a barátaival van és nem akarja elrontani a jó kedvét azzal, hogy megzavarja és a gondjaival terheli. Legalább egyetlen jó estéje legyen, amit ő nem ront el. Visszacsúsztatta zsebébe a telefonját és könnyes szemekkel nézte a bokrokat.

Jókedvűen, mosolyogva magában ment lassú léptekkel vissza a koleszhoz, hogy még mielőtt bemegy üldögélhessen kicsit az édes emlékekbe merülve. Ahogy haladt az oda vezető úton meglátta Taejun-t a bejárathoz legközelebbi padon ülve, aminek nagyon megörült. Mikor odaért, a fiú felemelte a fejét és könnyes szemekkel nézett rá.




- Taejun-ah, mi baj? - kérdezte, miközben végigsimított az arcán.

- Csak az apám. - suttogta a lánynak.

-  Veszekedtetek? - kérdezte, ahogy letörölte a fiú könnyeit.

A fiú nem válaszolt, csak folytatta a sírást és fogta a lány kezét, ami az arcát simogatta. Jan nem sokat vacakolt, azonnal átölelte társát, miközben a fejét simogatta. A fiú néhány perc múlva belehúzta az ölébe, hogy jobban átölelhesse és egészen addig el sem engedte, amíg meg nem nyugodott. Lazított az ölelésen, hogy Jan szemeibe nézzen, amikben ugyanaz a melegség ült, ami szokott.

Nem kérdezett semmit, csak elmerült azokban a gyönyörű szemekben, amiket úgy imádott. Egyik kezét elhúzta a fiú tarkójáról és letörölte a könnyeit, amik még mindig a szemében ültek. Összeérintette a homlokukat és lehunyta a szemét. Halványan érzékelte, ahogy Taejun megcsókolta olyan szenvedéllyel, hogy még maga is meglepődött. Hagyta, hogy magával ragadják az érzelmei.

- Taejun-ah... - lehelte, amint megszakította a csókot.

- Akarom. - suttogta bele a lány szájába.

Még visszahúzta egy csókra, mielőtt elindultak volna befelé. Egész végig fogták egymás kezét, nem törődve másokkal vették a szobájuk felé az irányt, de még mielőtt eljutottak volna odáig, vettek két üdítőt az automatánál. Még mielőtt Seungri vagy Jongmin szólhattak volna hozzájuk, beszaladtak a szobába és bezárták az ajtót.

Nem telt bele sok idő és Taejun ágyában kötöttek ki. Az ágyban feküdtek, gyengéden csókolva és simogatva egymást. Lassan vetkőztették le egymást, lágy csókot lehelve minden egyes lemeztelenített porcikájukra. Képtelenek voltak tovább húzni. Taejun ráereszkedett és ismét megcsókolta. Minden kétely elszállt, amikor így csókolta őt. Ajkai levándoroltak a nyakára, elidőzve ott, hogy kényeztesse a bőrét. Mielőtt teljesen elvesztette volna az eszét, Taejun elhúzódott tőle egy rövid időre. Hallotta, ahogy a fiú feltép valamit, majd visszatért hozzá, hogy birtokba vegye a száját.

Mélyebbre fészkelte magát a lány combjai között és mikor végre elhelyezkedett, csípője előre lendült. Mindkettejük száját hatalmas nyögés hagyta el. Mikor lenézett a lányra, szemei csukva voltak, ajkai résnyire nyitva és kapkodta a levegőt. Megállt. Egy apró könnycsepp csorgott végig az arcán. Jan nem élvezné? Nem elég gyengéd vele vagy csak várniuk kellett volna még egy kicsit, mielőtt belekezdenek?

- Fáj valahol? - kérdezte Taejun aggódva.

- Jól vagyok. - válaszolta.

A lány mozogni kezdett alatta és nyöszörgött, jelezve neki, hogy folytathatja. Kérését azonnal teljesítette. Taejun minden egyes mozdulatára nagyon odafigyelt, nehogy fájdalmat okozzon a lánynak, de ő ennek semmi jelét nem mutatta, így bátrabban gyorsított a tempón. Érezve a vég közeledtét, Jan lehúzta a fiút magához egy csókra, miközben reszketve elélvezett. Taejun sem bírta tovább és ő is követte nem sokra rá. Zihálva ölelték át egymást. Jó ideig eltartott, míg minden visszatért a régi kerékvágásba. Taejun a lány mellkasán pihentette a fejét és cirógatta a kezét.

Boldogság. Mivel korán volt még egy rövid ideig még beszélgettek. Néhány boldog órával később Seungri és EunGyeol kopogtattak az ajtón. Gyorsan felöltöztek és míg Taejun kinyitotta az ajtót, ő beszaladt a fürdőbe, hogy lezuhanyozhasson. Néhány perccel később teljesen felfrissülve zárta el a zuhanyt. Elmosolyodott, mivel megérezte combjai között a kellemes sajgást, amit már úgy hiányolt. Miután felöltözött, kiment a többiekhez. Seungri ezúttal vele akart beszélni, így Taejun is elment zuhanyozni. Mikor kilépett, még mindig ott voltak a srácok.

- Mi a baj? - kérdezte a lányt.

- Megőrülök! - mérgelődött a lány.

- Mi történt? - kérdezte újból.

- Csak ismét elmondtam a holnapi napirendet. - válaszolt Seungri.

- Jézus, Sunbae, nem unod még? Hányszor fogod elmondani ugyanazt? - fordult felé a lány.

- Nem kellene mennünk, hogy időben fel tudjunk kelni? - próbálta menteni a helyzetet EunGyeol.

- De igen. Holnap reggel nyolckor a kolesz előtt találkozunk. - kacsintott rájuk.

Mindketten fáradtan bújtak vissza Taejun ágyába és összebújva beszélgettek tovább egészen addig, míg el nem álmosodtak. Néhány gyengéd csók után végre álomba szenderültek, hogy kipihenhessék magukat holnapra, hisz ki tudja Seungri mit tervez a hétvégi táborozásra. Előre féltek holnaptól. Taejun még megfogta a lány kezét, mielőtt ő is elaludt volna.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése